A szombat reggeli bejegyzésem után volt egy szuper kávézásom egy baráttal. Kevés maradt belőlük, de azok nagyon igaziak. Ismernek, ismerem őket, mégis kitartunk egymás mellett. Ahogy mondani szokták: A szerelem vak, a barátság pedig becsukja a szemét. Biztosan igaz, hogy egy barát néha tényleg becsukja a szemét. De ez nem azt jelenti, hogy mindent elnéz, bármit tehetünk és bármilyenek lehetünk vele. Óh, nagyon nem! A legnehezebb pillanatokban is vállalja, hogy ha kell, tükröt tart elénk. Az őszinteség és az elfogadás a kapcsolatunk alapja. Igaz, hogy bármit nem tehetünk meg egymással, de hogy teljesen önmagunk lehetünk egy barát mellett, ez is igaz. Ha magad adod és tényleg fontos a másik, tökéletesen fogod tudni, mi fér bele neked és neki. Éppen ezért vagytok barátok. Elfogadjátok egymást, és ezzel együtt ott van az a plusz érzelmi kötelék. Később pedig az egyre több közös élmény. Nem is tudom, a mai világban elboldogulnék-e igaz barátok nélkül. Egy ideig biztosan el lehet lenni felületes kapcsolatokban, de az nem éltető.
Azért írtam ezt le, mert remek vitánk volt a szombat reggeli bejegyzés kapcsán. Vajon tényleg szükségünk van másokra? Én abban a szakaszban vagyok, hogy nagyon. Ő pedig éppen elszakadóban azoktól a külső hatásoktól, amiket én fontosnak érzek. De ez pont így jó. Kicsit nyitogattuk egymás szemét, megbeszéltük, hogy nem egy “lelki helyzetben / állapotban” vagyunk, de milyen jó, hogy a szélsőségektől ezzel a beszélgetéssel megóvjuk egymást, nyitva hagyjuk egy rést, vagy éppen ütünk egyet a másik pajzsán. Kell a védekezés, de nem szabad falakat építeni és magányba vonulni. Érdemes megválogatni, kinek a véleménye, ami számít. Kinek engedjük, hogy hasson ránk.
Drága barátom egyébként a Négy egyezség című könyvet olvasgatja éppen. Eddig nem nagyon vett hasonló témájút. Mostani választásánál is olyan szempontokat vett figyelembe, mint a betűméret, olvashatóság. Igaz, a szerző (Don Miguel Ruiz) egy-két mondatával találkozott a neten, ami azért szintén elég nagy benyomást tett rá. Mert valahogy megtalálnak bennünket azok a mondatok, amikre éppen szükségünk van, ha elég nyitottak vagyunk rá. 🙂 Az elég nyitott ebben az esetben tényleg lehet icipici nyitottság is. Erre mondom, hogy tényleg nem vagyunk sziget.
A könyvet lapozgatva nekem is szóltak mondatok, különösen az egyik egyezséggel kapcsolatban. A fejezet a feltételezésekről szól.
“Ne feltételezz semmit! Vedd magadnak a bátorságot: tegyél fel kérdéseket, és mondd el, mit szeretnél valójában.”
Én ebbe nagyon beleszaladtam az utóbbi időben. Persze neki ez kevesebb gondot okoz, ő inkább azzal küzd, hogy sokszor személyeskedésnek veszi, ami valójában a másikról szól. “Amit mások mondanak és tesznek, az saját benső valóságuk kivetítése, a saját álmuk. Ha nem veszed magadra szavaikat és cselekedeteiket, nem leszel áldozat, és nem szenvedsz feleslegesen.” Ő most ezzel küzd, ezért mondja, hogy az ellenkező irányba kell haladnia, igenis erősítenie kell magában azt, hogy nem mások határozzák meg őt, a hangulatát.
a kép forrását megtalálod a jobb alsó sarokban 😉
Jót beszélgettünk, jó volt együtt lenni kicsit. Én különösen sokra becsültem, hogy időt töltött velem, mert tudom, mennyi a dolga. De azt is érzem, hogy ugyanannyira szüksége volt erre a közös időre, mint nekem. Nem mérem, mert nem mérhető, mit adott nekem, és örülök, hogy nyitott volt arra, amit én adhattam.
Igazi kis könyvajánló kerekedett ebből a bejegyzésből. Bár nem ez volt a célom, mivel hiszem, hogy megtalál mindaz, amire szükségünk van, hagyom így a bejegyzést. Hátha lesz, aki ezek után kedvet kap, hogy elolvassa, beleolvasson és megtalálja a maga mondatát. Azért megjegyzem, nem szponzorál egyik kiadó vagy eladó sem 😀
Mindig előre, sose hátra!
A könyv Don Miguel Ruiz: A négy egyezség című kötete, ami a neten is beszerezhető, de bátorítok mindenkit, inkább tévedjen be egy könyvesboltba, ha teheti. Hátha nem ez a kötet, ami most neki szól, és rátalál egy másikra (is).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: