Lúzer az esőben

Arra gondoltam, írok néhány sort az elmúlt napból. Számomra szórakoztató felidézni, de tényleg úgy hatnak az események, mintha igazi lúzer lennék. Mégsem vagyok az, mert ilyen események maximum nevetésre ingerelnek, kétségbeesésre semmiképpen.

Normális esetben két kávéval indítom a napot. Igaz, a kávéfőzőm 4 személyes, szóval helyesen így kellene mondanom: 4 kávéval, amit két részletben iszom meg nagy bögréből sok tejjel. Komoly kávérajongó vagyok, de nem szeretem a mindenféle ízesített kávéházi csodát. Klasszikusan tejjel, cukorral nyomom. Vannak, akik szerint a kávé feketén az igazi. Erre szoktam mondani, hogy az életem sötét és keserű, a kávét édesen és sok tejjel szeretem. Ízléseken amúgy sem érdemes vitázni. Ha nagy a vész, megiszom feketén is, mert a szervezetem komoly fejfájással jelzi, ha egy adag kimarad. De sosem iszom forrón. Ez talán azért van, mert a kávézáshoz beszélgetések kapcsolódtak. Mióta reggel egyedül kávézom, kortyolgatás közben olvasom a híreket, nézem a közösségi oldalaimat. Ez kezd igazi rituálé lenni, megvan a sorrend. Igaz elég hosszadalmas így a készülődés, de mindig időben beérek.
Az ébredés rituáléjához tartozik az is, hogy tényleg durván korán kelek, de mindig magamtól ébredek. A mobilcsörgéskor már túl vagyok az aktuális kedvenc sorozat legújabb részén, feltéve, ha előző este adták az új részt az államokban.

Ezen a reggelen sem történt másként. Minden jól indult, az utolsó adag kávét raktam fel, bevásárlólistára felírtam a kávét, tejet. Gyakorlatilag ennyi szokott lenni a listán, csak arra kell figyeljek, mikor melyik van fogyóban 😀
Itt kezdődtek a szokatlan események. A kávéfőző ugyan fel nem robbant, de a gumitömítés elmozdulhatott, mert a fekete nedű fele a tűzhelyen kötött ki. Persze nem volt miből készíteni újabb adagot. Sebaj, majd az irodában. Igaz, ott is megvan a rituálé. Forró csoki az automatából, míg a többiek isszák meg a feketét, aminek az illata is képes feldobni. Az automata azonban eltűnt a konyha sarkából. O.o Felhomályosítottak, hogy valami megmagyarázhatatlan okból kikerült a folyosóra a konyha mellé. A cukrot gyorsan bekészítettem a bögrébe, irány a folyosó vége. Ott a következő meglepetés, hogy a gép még nincs üzembe helyezve. Ezek szerint marad a tea, mert ilyen esős őszi napon megkívánja az ember a meleg italt. Pláne, ha úgy ér be ázott macskaként, ahogy én. De ez a következő bekezdés témája lesz, nem keverem ide. Tehát cukor visszaöntve a dobozba, mert a teát bezzeg cukor nélkül iszom. Nem igazit, hanem mindenféle gyümölcsöset: meggyeset, dinnyéset, almásat. Itt jöhetnek az ízesített csodák. Meg is lett az egyik kedvenc, mentem vele az itatós masinához, ami képes magából hideg és meleg vizet is adni kívánság szerint. Nyomtam én a piros kallantyút, ahogy kell, de a végén éreztem, hogy a bögre csak nem melegíti a kezem. Pont az az egy kütyü mondta fel a szolgálatot. Az átázott filtert próbáltam menteni, színe nem lett a hideg víznek tőle, tehát alkalmasnak tűnt további felhasználásra. Végül sikerült elkészíteni a védőitalt.

Az ázott macska szitu sem mindennapos. Felnőtt fejjel lassan kezdek ráállni az esernyőhasználatra. Régebben kapucnis pulcsival oldottam meg, Ezért van csak egyetlen kabátomnak kapucnija (az is a síelős dzsekim). Nem praktikus az, ha a pulcsin és a kabáton is van. Aki próbálta, tudja, aki nem próbálta, ezt kivételesen elhiheti. Tehát a kabátomon nincs kapucni. Malaclopó fazonú esőkabátom akad, de az meg olyan ciki. Kezdő esernyősként a tegnapi napsütés elhitette velem, hogy az ősz is lehet szép, ha hazafelé nem szakad, reggel sem fog esni, nem baj az, ha az esernyő az irodában figyel. Tévedtem. Tehát miután megküzdöttem a ruhaválasztással (mert ki számított arra, hogy ennyire hideg lesz?!) lazán elegánsra véve a fazont elindultam szitáló esőben, amit félúton szakadó eső váltott fel. Így lettem ázott macska, mire beértem. Út közben azon gondolkodtam, hogy majd bent írok egy bejegyzést legfrissebb megfigyelésemről a fészre, de a vicces és olykor kötekedő kommentek elkerülése végett itt írom meg inkább: Ha nincs ernyőd, se esőkabátod, se kapucnid, akkor a falhoz simulva igyekszel az eresz alatt haladni, remélve, hogy legalább néhány cseppel kevesebb hullik rád. De érdekes módon az esernyővel rendelkezők is pontosan ezt a taktikát követik, hátha így száraz ernyővel érhetnek a végcéljukhoz. Ha pedig azt látják, hogy szembe velük halad egy félig ázott macska szerű lény, akkor annak már úgyis mindegy, ázzon tovább, véletlenül sem térnek ki. Megszánás helyett felébred bennük valami ősi harci kedv. Esernyővel felfegyverkezve érzik, hogy esélyesebbek egy a személyes terek leosztását rendező ütközetben, mint te, félig ázott macska, aki végül inkább kerülöd őket az esőben. Erre ösztönöznek a szemmagasságodban himbálozó esernyőszélek végei is.
Én ennyi eresz alatt esernyővel sétáló ember elől még életemben nem tértem ki. Erősen fogadom, hogy amikor esernyő lesz a kezemben, én a járda másik oldalán fogok haladni (fél szememet persze az úttesten lévő nagyobb tócsákra vetve, nehogy onnan kapjam a kerekek alól felcsattanó csinos sárlét).

Mindez történ még reggel 8 óra előtt.

Vannak ilyen napok. Ez nem gátol abban, hogy holnap reggel, ha a rádióban jó zene szól, ne táncolva kezdjek neki a frissen bontott kávéból illatos hidegindítót főzni, míg odakint szakad az eső 😀 Elvégre ősz van, ideje az esőnek, a hűvösnek. Élvezni szeretném ezt az időszakot is. Gyönyörködni a színes levelekben, élvezni, hogy kezd kipirulni az arcom egy jó séta végére… Tudni, hogy ennek is megvan az ideje, megvan a szépsége.

Mert mindig előre, sose hátra!