Ha akad téma, amiről itt bőven lesz szó érzelmeken kívül, az a filmek világa. És persze filmek és érzelmek találkozása. Meglepő.
Érzelmekről beszélni olyan, mint…
Tényleg jó, ha tudunk képet, szimbólumot társítani hozzájuk. Néha akkor is egészen megfoghatatlanok maradnak, de próbálkozni ér. Melyik az a mai művészet, ami leginkább képi? Igen, a film. Természetes, hogy soknak témája az ember. Próbálja megérteni, megfejteni, néha leleplezni, mi lakozik legbelül, vagy megérteni, mi az, ami minket körülvesz. Mégis mivel nagy rajongója vagyok egy csomó felületes, másfél óra nevetést adó filmnek is, filmklubnak, vagy elit filmes oldalnak tekinteni innentől ezt a helyet ne is jusson eszünkbe! Belegondolva egy jó kis sci-fi is igazán az EMBERről szól, tehát elemzése, újragondolása egyiknek-másiknak idővel is is előkerülhet. Aki nem szereti a műfajt, majd ugrik 😉 A kulcsszavak segíteni fognak, ígérem.
De miért ültem le ma írni? (Igen, kerestem témát, találtam témát aztán elvetettem jó néhányat a napokban) Évek teltek el anélkül, hogy eszembe jutott volna ez a film. Most mégis, valamiért. Véletlenben nem hiszek, de túlmagyarázni sem akarom a dolgot. Nem feltétlenül tudom az okot és a célt, de akkor sem lehet csak véletlen. Tehát eszembe jutott egy film, ami nem lesz éles váltás az előző írásomban felvett fonal után. Most visszapörgetve egy csomó mindent bele tudnék ebbe egyébként magyarázni: ma jelent meg egy cikk a neten (és akkor persze ez máris igaz 😀 ), hogy a HIV vírust el tudták tüntetni egy ember szervezetéből. Vagyis talán gyógyítható lesz az AIDS. Mégsem hiszem, hogy ez a hír hozta fel az emléket, bár valóban ez az egyik első filmes élményem, ami e témával is próbálta növelni a drámázást. Vicces, mert azt hiszem, nem minden filmes oldalon szerepel drámaként, van, ahol a besorolása vígjáték. Azért ez némi túlzás, bár vannak könnyed és vidám pillanatai. És még mindig nem derült ki a film címe. 😀
A nagy leleplezés pillanata: Szeress, ha tudsz 1998-ból. Aki ismeri, nem tudom, mennyire tartja magát szerencsésnek, hogy láthatta. Kicsit kusza, sokszálas-sokszereplős film a szerelemről / szeretetről. Nagy nevek gyakorlatilag kivétel nélkül a stáblistán. Soroljam, hátha kedvet kap valaki ahhoz, hogy megnézze? Szinte mindnek rajongója vagyok: Gena Rowlands, Sean Connery, Gillian Anderson, Madeleine Stowe, Dennis Quaid, Ryan Phillippe…
Nem lövök el semmit a történetből, hátha tényleg van, aki még nem látta, és most felbuzdulva kezdi keresni a neten. Csak annyit, hogy talán túl sok a szereplő, és mindegyiknek valami furcsa története van a szeretetről. Az idő ahhoz kevés ebben a filmben, hogy bármelyikben elmélyedjünk úgy igazán. Talán külön-külön is megért volna egy történetmesélést közülük néhány. Így viszont csak a felszínt kapargatjuk, töredékeket kapunk. Ami mellette szól, hogy különböző életkorú, más élethelyzetben és életfelfogással keresik hősei a szeretetet / szerelmet. Miért ne lehetnének ezek csupán kiindulópontok. Ebben pont az a jó, hogy aztán agyalhatunk rajta, vajon hogyan tovább, mi lehet a finálét követő valódi történet.
Tehát a film nem annyira önmagáért jó. Tegyük hozzá, hogy nem is mai darab. Mégis vannak jelenetek, mondatok, amik valahogy ma is igazinak hatnak. Vannak nagyon kemény mondatai, amik ütnek. Ezek ráadásul váratlanul jönnek. Nincs olyan, hogy kevésbé fontos szereplő, akinek a bölcsessége, tapasztalata kevesebbet ér, mint a többieké. Valahogy azt eléri a film, hogy egyik szereplő előtt se zárjunk be. Így vagy úgy, de mind tudnak ránk hatni. Épülve egy kevésbé jól sikerült szeretet-vadászat után, nekem ad most eleget ez a film, még a rá emlékezés is ahhoz, hogy megemlítsem. A ma esti program pedig az újranézés. Mert igen, nekem megvan 😉
Vissza-visszatérő bölcsesség egy fiatal lány szájából, akit az az Angelina Jolie játszik, akinek válásáról szintén a héten cikkeznek:
Szerelemről beszélni olyan, mint építészetre táncolni.
Állítólag talán valami jazz zenésztől hallotta a film életvidám és nem kicsit fura fiatalja. Lényeg, hogy őt megérinti és elégszer elmondja ahhoz, hogy megmaradjon bennünk, nézőkben is. Van igazsága a mondatnak. Azt tökéletesen kifejezi, mennyire reménytelen vállalkozás ez az egész oldal. Aztán az is eszembe jut, hogy a mai művészeteknek, a ma emberének ez sem lehetetlen. Kicsit talán meghökkentő, de van bármi, amit nem lenne érdemes megpróbálni, ha valami többre, jobbra vezethet minket?!
Ennek jegyében: Mindig előre, sose hátra!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: